A macskák szelídítését említő első valódi feljegyzés Észak-Egyiptomba, a Nílus környékén élő korai egyiptomiakhoz vezethető vissza. Ezek az első afrikai macskák kitűnőek voltak a kistestű kártékony állatok és kígyók irtásában. Mivel ezek a kisebb állatok (egerek, patkányok, és egyéb rágcsálók) a legfontosabb egyiptomi élelmiszer forrást - a gabonát - kutatták ki, az egyiptomiak hamar beláttak a macskák hasznát a rágcsálók irtásában.
Ez a kapcsolat mindkét félnek előnyösnek bizonyult. Amint egymáshoz szoktak az emberek és macskák között szorosabb kapcsolat alakult ki. Az egyiptomiakat elbűvölte a macskák vadászati és fizikai adottságai, a macskák pedig értékelték az emberek által nyújtott biztonságot más ragadozóktól, és persze a bőséges vadászterületet. Ha mindehhez hozzáadjuk a macskák éjjeli látását, a rejtelmes menekülő képességüket, és emberekkel és más állatokkal szembeni közömbösségüket, tekintélyük növekedésének oka egyértelművé válik.
A macskák hamarosan királyi szintre emelkedtek, olyannyira, hogy törvény tíltotta bántalmazásukat. Az egyiptomiak mau-nak (ejtsd 'miau') nevezték el a macskát, majd később felvették az „Urchat" nevet, ami macskát jelent. Nem sokkal később megszületett a macskaistennő, Básztet (kinek neve közelebb áll a 'cica' jelentéshez.) Tehát ezekből a közkedvelt egyiptomi nevekből származnak napjaink 'macska' és 'cica' elnevezései.
Később a rómaiak gyorsan befogadták a macskákat, hogy kihasználják tehetségüket a rágcsálók vadászatában, így az egész Római Birodalomban elterjedtek. A Birodalom összeomlása után, a macskák nehéz időszakon mentek át. A vallási megtisztítással, és varázslattal, boszorkánysággal való kapcsolatuk miatt leginkább a fekete macskák jártak pórul. Ezt a témát viszont hagyjuk egy másik alkalomra!
